Tokaj-Hegyalján, Tállyán születtem, és ezzel el is dőlt minden. Ez nem azt jelenti, hogy egy borászdinasztiába csöppentem és egyenes út vezetett a pincéig. A nagyszüleim a szőlőben nőttek fel, az ő szüleik is. Nagyjából két hektárt műveltek, akkor ez még jövedelemkiegészítést jelentett a családnak. A nagyapám egész életében a helyi kőbányában dolgozott, nagyanyám szőlőoltványokat készített. Gyerek voltam, amikor anyukám, az ő lányuk meghalt, így nagyon sok időt töltöttem velük, és rafinált módon nagyanyám nem csak a szőlőt, de engem is beoltott a szőlő szeretetével. A náluk atéltek mélyen beégtek, ők voltak a menedék, ahová bármikor hazatérhettem. Aztán, egyszer csak megöregedtek. Először nagyapa. Kiürültek a hordók a pincében, nem volt már ereje a szőlőt művelni, egyik területet adták el a másik után. Már csak a legrosszabb fekvésű, nyolcszáz ölnyi Ötvenhold maradt. "Adjuk el." - modta nagyanyám, mert már nem bírta egyedül művelni, miután a hűséges, de egyre betegesebb napszámosai, Vilma néni és Rózsalaci is kidőltek mellőle. Kirázott a hideg és elveszettnek, gyökértelennek éreztem magam. Azóta tudom, hogy a gyökereim ott vannak az Ötvenholdban, abban a szőlőben, amit a nagyapám és a nagyanyám telepített, valahonnan nagyon mélyről szívják magukba az életet és ha ezt nem őrzöm meg, én is el fogok veszni. 2010-ben hazatértem és visszaigazolásként a sorstól, hogy a jó utat választottam, egy társat is kaptam magam mellé. Bár a borászatot SZÓLÓ névre kereszteltük, egyedül, a férjem nélkül, mindez nem valósulhatott volna meg és nem működne. Ma sokkal több területet művelünk, mint amennyi szükséges és amennyit elbírunk. A kevesebb itt is több. Ez hiszem, hogy igaz a borkészítésben is. Ökológiai művelést végzünk és a borászati technológiát is egyre jobban lecsupaszítjuk. A hordó mellett használunk agyagedényeket, idén már földbe ásva is. Talán nem a legkönnyebb utat választottuk azzal, hogy csak dűlős tételeket készítünk, egy-egy tételből néha csak néhányszáz palack kerül forgalomba, de a nehézsége a szépsége, hiszen szabadságunkban áll miden évben megmutatni a dűlők egyedi karakterét. Óriási tisztelet azoknak a borászatoknak, akik évente képesek nagy mennyiségben, kiegyensúlyozottan jó minőséget hozni, ami egy másfajta tudást és tapasztalatot igényel és amit nem lehet és szabad összehasonlítani a kicsi (nem szeretem az elnevezést) kézműves borászatokéval. Az évjáratok és dűlők variabilitása miatt sokszor bonyolultabbnak tűnik a kínálat, de aki nyitott és nem sajnálja rá az időt, egy egész izgalmas világba merülhet el egy-egy tétel megszületésének megismerésével.
Hosszú út áll még előttünk és rengeteg feladat szőlészborászjövedékismarketingessaleses mindenesként, amire egy negyvennyolc órás nap is kevés lenne. Fontos a folyamatos fejlődés, fejlesztés, tanulás, ami a borrégiónkra is igaz, mert sajnos azt látom, hogy óriási lemaradásokkal küzdünk és így nagyon nehéz megőriznünk azt az értéket, amit a nagyszüleink hagytak ránk. Életfogytiglanra ítéltem magam (Gábor Kalina kádármesterünk után, szabadon), amíg bírom, akár csak ha nyolcszáz ölnyi területről, de készülni fog bor, mert nagyanyám után, én őrzöm a lángot. /Éless Tímea/
Kommentare